About This Book

Ebben a lenyűgöző füzetben a szerző megmenti a Myndus-i Apollonius majdnem elveszett alakját, a BCE IV. századi filozófus-csillagászát, aki azt merte állítani, hogy az üstökösök állandó égi testek, nem pedig átmeneti légköri gőzök vagy baljós isteni jelek. A káldeai pap-csillagászok aprólékos megfigyelési hagyományára és a görög filozófia szigorú racionalizmusára támaszkodva Apollonius két nagyon különböző szellemi világot szintetizált. Merész hipotézise – amelyet később Tycho Brahe igazolt a XVI. században, és amelyet Halley orbitális számításai magyaráznak – illusztrálja az intellektuális bátorság erejét: gondosan megfigyeli, megkérdőjelezi a beágyazott tekintélyt, és természetes magyarázatokat javasol, még akkor is, ha azok az eszközök, amelyek bizonyítják, hogy hiányoznak. A füzet az Apolloniust a kulturális keresztútján belül helyezi el (Asia Minor, a görög és a közel-keleti gondolkodás találkozási pontja), megmagyarázza, hogy ötleteit miért marginalizálták a híresebb kortársak, és megmutatja, hogy töredezett öröksége hogyan élte túl a későbbi írók, például Seneca idézeteit. A történelmi narratíván túl a munka időtlen leckét rajzol a pedagógusok és a diákok számára egyaránt: az igazi fejlődés nem a hírnévből, hanem az önálló állás, a különböző perspektívák integrálásának és az igazság folytatásának hajlandóságából származik, annak ellenére, hogy elfelejtik.